Rózsaszín köd

A szívem hevesen dobog. Az ajkain kiszáradnak. A pupilláim kitágulnak. A gondolatok megfagynak bennem. És csak őt tudom bámulni, senki mást...

Ezeket éreztem akkor, amikor ő megállt a termünk nyitott ajtaja előtt egy tanárral beszélgetni, így tökéletes rálátást biztosítva hibátlan valójára.

Frissen nyírt haja rendezetten állt feje tetején és hófehér, puha látszatű keze kilógott hosszú ujjú pólója alól, amiben egy Pendrive-ot szorongatott. Pont úgy fordult, hogy nagyjából szemben legyen velem.

Csak pár méter választott el minket. Én ültem az asztal mögött, ő pedig állt az ajtó előtt.

A hangja eszméletlen vonzó volt és egyetlen egy szó jutott újra és újra az eszembe. Az hogy; gyönyörű.

Sosem láttam még ennyire jóképű és vonzó férfit.

Szinte már egy pillantással is teljesen meg tudott babonázni engem.

Próbáltam úgy bámulni őt, hogy ne legyen annyira feltűnő, de azért észre vegye.

Ennek meg is lett az eredménye, hiszen egy fergeteges szemkontaktust folytattunk le, aminek az lett az eredménye, hogy én végül elkaptam róla vöröslő fejjel a tekintetemet és remegő szívvel próbáltam lenyugtatni magamat, miközben a tolltartóm szélét piszkáltam.

Nem tudom még most sem feldolgozni azt, hogy mit tesz velem ez az ember...

Sosem éreztem még így...

Miután ő eltűnt a szemem elől, nekem dolgozatot kellett írnom. Nem tudtam koncentrálni. A boldogság egy újabb határt ért el bennem és csak rá tudtam gondolni. Az a darab papír abban a pillanatban mellékes volt számomra. Tényleg létezik rózsaszín köd. Most már tudom...

Bizonyított tény lett számomra.

A nap további részében még volt szerencsére részem a folyosón egy hosszabb szemkontaktust teremteni vele, így a napom teljessé vált és úgy éreztem magam mint egy őrülten szerelmes tini.

Lehet tényleg az vagyok...?

De minek érzek így, ha a végén úgysem fog beteljesülni ez a plátói szerelem?